|
Honda Deauville feketén - fehéren |
Honda Deauville - modelltörténet:
A Honda legkisebb túramotorja 1998-ban
lépett színre, ekkor még 650 köbcentiméteres motorral. A lényeg azonban már ekkor adott volt, könnyed, háromnegyedes idomzat és gyári oldaldobozok tették vonzóvá az újdonságot. A blokk az NTV650 Revere modellből érkezett, és vele együtt a kardánhajtás is. A túrázók igencsak változatos igényeinek már ekkor igyekezett megfelelni a Honda, és bőségesen kínálta a motort még sokoldalúbbá tevő extra felszereléseket.
Az első frissítés mindjárt a következő évben érkezett, a Deauville az elsők között kapta meg a Honda HISS indításgátló rendszerét, míg a luxust opcionálisan választható CD-lejátszó fokozta.
2002-ben a dobozok tárolókapacitása összességében közel 10 literrel nőtt, emellett a fedelek biztonságosabb zárat kaptak. A V2-es
motor vibrációját könnyebb dugattyúkkal csökkentették,
és ebben az évben kapott katalitikus
utánégetőt is a Honda kombinált fékrendszere mellé.
2004-ben a fényszórókat cserélték le, és újdonság volt a vészvillogó is.
2006-ban szinte teljesen felfrissítették a
Deauville-t (NT 700V). A drasztikus változtatások érintették
a blokkot, a befecskendezőt, az elektromos
rendszert, a hűtőt, a tankot, az idomokat, a műszerfalat, valamint elérhető lett az ABS-szel felszerelt verzió is (VA).
2008-ban változtattak a szélvédő állíthatóságán. Az eddigi, "nehezen" és csak két állásban állítható (alsó-felső) szélvédőt egy több fokozatban, és rendkívül könnyen és gyorsan állítható váltotta fel.
2010-ben a hátsó lámpa kapott egy kis ráncfelvarrást, mégpedig a fehér irányjelzők formájában. |
 |
Honda NT 650 V
RC47
(1998-2005) |
|
Honda NT 700 V / VA
RC 52
2006- |
647 cm3, vízhűtéses, 52° V2,
négyütemű, 6 szelepes,
SOHC, katalizátorral
|
Motor: |
680 cm3, vízhűtéses, 52° V2,
négyütemű, 8 szelepes,
SOHC, katalizátorral |
79 × 66 mm |
Furat x löket |
81 x 66 mm |
2 db 36 mm-es porlasztó
|
Üzemanyag-ellátás |
40mm-es PGM-FI elektronikus
üzemanyag-befecskendezés |
56 LE 7750 1/min |
Teljesítmény |
66 LE / 8000 1/min |
55 Nm / 6250 1/min |
Nyomaték |
66,2 Nm / 6500 1/min |
9,2:1 |
Kompresszió |
10:1 |
| ötfokozatú, kardánhajtás
|
Erőátvitel |
ötfokozatú, kardánhajtás |
248 kg |
Saját ömeg |
254 kg; ABS-es verzió: 257 kg |
Elől: 296 mm dupla tárcsafék, kétdugattyús féknyereg, Single-CBS, Hátul 276 mm tárcsafék, kétdugattyús féknyereg, Single-CBS
|
Fékek |
Elől: 296 mm dupla tárcsafék, háromdugattyús féknyereg / ABS
Hátul: 276 mm tárcsafék, kétdugattyús féknyereg / ABS |
elől: 120/70 ZR17, hátul: 150/70 ZR17
|
Gumiméret |
elől: 120/70 ZR17, hátul: 150/70 ZR17 |
|
elől: 41 mm átmérőjű teleszkópvilla,
115 mm rugóút
hátul: lengővilla, központi rugóstag
120 mm rugóút |
Rugózás |
elől: 41 mm átmérőjű teleszkópvilla,
115 mm rugóút
hátul: lengővilla, központi rugóstag
122,5 mm rugóút |
2215 × 780 × 1260 |
H/sz/m (mm) |
2218 x 810 x 1320 |
1475 mm |
Tengelytáv |
1476 mm |
814 mm |
Ülésmagasság |
805 mm |
144 mm |
Szabadmagasság |
156 mm |
- |
Fordulókör sugara |
3,1 méter |
12.000 km, ill 1 év
2,8 liter (olaj és szűrőcsere estén) |
Olajcsere |
12.000 km, ill 1 év
2,8 liter (olaj és szűrőcsere estén) |
19 liter
(3,2 liter tartalék) |
Üzemanyagtank |
19,7 liter
(3,5 liter tartalék) |
5,8 msp
12,3 msp
7 msp
|
Gyorsulás
0-100 km/h
0-140 km/h
60-100 km/h*
*(5.-ben) |
5,2 msp
11,1 msp
6,4 msp
|
179-184 km/h |
Végsebesség |
185-187 km/h |
H4
2004-től síküveges |
Fényszórók |
2x H7
ködlámpa (opcionális): H8, 35W |
(1998-2001)
kis fedél: 18 liter (bal), 16,7 liter (jobb)
nagy fedél: 29 liter (bal), 27,7 liter (jobb)
(2002-2005)
kis fedél: 24 liter (bal), 19,5 liter (jobb)
nagy fedél: 35 liter (bal), 30,5 liter (jobb)
|
Pakolhatóság
Oldaldobozok
mérete
|
(2006-)
kis fedél: 27,4 liter (bal), 26,7 liter (jobb)
nagy fedél: 36 liter (bal), 35 liter (jobb)
2,6 literes átjáró a dobozok között
|
4,68 liter / 100 km
min.: 4,15 liter / 100 km
max.: 5,35 liter / 100 km |
Átlagfogyasztás
(13.000 km-es
átlag) |
4,58 liter / 100 km |
|
|
Saját tapasztalat - NT 650V:
2010 őszén sikeresen lecseréltem a robogóm (Burgman 400 K4) egy Honda NT 650V-re, amellyel hivatalosan is megkezdődött túramotoros pályafutásom :-)
Egy kényelmes, pakolható, lehetőleg kardános túramotort kerestem. Sok-sok utánaolvasás után esett rá a választás. Egy esős októberi napon került hozzám az akkor alig 5 éves paripa, benne 33.600 km-rel. Már a hazavezető 150 km-en egész jól összebarátkoztunk és tudtam, hogy jó választás volt a Deauville.
Szezon elején megcsináltattam a 36.000 km-es nagyszervízt, hogy minden rendben legyen vele, valamint kapott egy garnitúra Bridgestone BT023-at, amivel szinte odaragasztották az útra :-) Kényelemből jól vizsgázott, nem volt gond vele a napi 700-800 km, bár 200-300 km-ként azért jó volt megállni egy kicsit. A gyári plexi helyett egy MRA Vario túraplexi volt rajta, de 180 cm-es magasságomhoz egy kicsit nagyobb is elfért volna.
Pakolhatóságból jelest érdemelnek a közel 44 literes zárható oldaldobozok. Ez kiegészül, a kormány alatt található két kis tárolórekesszel, melyek közül a jobb oldali zárható.
|
A váltó pontos - Hondához megszokottan tökéletes, a fékek jók, az 56 lóerő pedig bőven elég a túrázáshoz, dinamikus közlekedéshez. Többnyire 100-110 km/h-ás tempóban jártam vele, ami 4300-4800-as fordulatszámot jelent. Autópályán 130-140 km/h, bár ahol lehetett kerültem a pályát. A fogyasztása 4,15 és 5,35 liter/100 km között mozgott. |
|
| Bejártam vele a Dolomitokat, Erdélyt, a Felvidéket, és eljutottam vele a sokak által kedvelt és népszerű Großglocknerre is. 15.500 közös és természetesen gondtalan km után a 650-es Deauville-től időközben megváltam, utóda egy 700-as változat lett. |
|
| NT 700VA - teszt - Még a csere előtt is sokat mentünk párban (650-es és 700-as), így jól össze tudtuk hasonlítani a kettőt. Átülve határozottan nagyobbnak éreztem az elődnél. A kb. 1 cm-es ülésmagasság csökkenést nem vettem észre, viszont nyomatékban (+20%), szélvédelemben és műszerezettségben (üzemanyagszint-, hűtővíz-, valamint az aktuális fogyasztás kijelzése) határozottan jobb. A tükrök szárait meghosszabbították, így még könnyebb a mögöttes forgalom ellenőrzése. Az üzemanyagtank mérete 0,7 dl-rel nőtt (19,7 literre), ugyanakkor a fogyasztása a gyakorlatban 2%-kal, vagyis 1 dl-rel csökkent. Változás még, hogy a kormány 3 cm-rel magasabb lett, így még kényelmesebb az üléspozíció.
Az eddigi 43,5 literes oldaldobozokat további 10,6 literrel megnövelték, így már végképp nem lehet gond a helyhiány. Ha netán ez is kevés lenne, akkor lecserélhetjük az oldalfedeleket egy nagyobb méretűre, amivel 71 literes lesz a raktér. Érdekesség a két doboz között található 2,6 literes átjáró, ami elvileg a hosszabb tárgyak szállításában nyújthat némi segítséget. A kormány alatti tárolórekeszek szintén rendelkezésre állnak, melyek közül a bal oldali zárható.
A terheltséghez mérten 40 fokozatban állíthatjuk a hátsó rugó előfeszítését. Fejlesztették a fényszórókat is, így a jó öreg H4-es izzók helyett 1-1 (tompított-reflektor) H7-es izzó gondoskodik a fényűzésről. Ehhez hab a tortán a gyári ködlámpa (H8 foglalat, 35W), ami még rátesz erre egy lapáttal.
A súlyát tekintve kicsit nehezebb, mint az előd, de meg lehet szokni. Amiről még nem írtam - az ára. Erről megoszlanak a vélemények, mert a naked motorokhoz képest kicsit drága, főleg ha a lóerőt nézzük - mint jónéhány motoros - na de ez a motor nem is nekik készült :-) Az viszont tény, hogy olcsóbban nincs ilyen kényelemmel, szélvédelemmel, pakolhatósággal és persze kardánnal rendelkező motor.
2012.02.27.
folyt. köv.
|
|
Honda NT 700 képek (1024x768 méretben) |
|
|
|
|
Honda NT 650 képek (900x600 méretben) |
|
|
|
|
|
|